Új tudományos adatok állítják meg a klímaváltozás tagadóit

Az éghajlatváltozás manapság vitatott téma. A közösségi médiában mindenütt tagadó és szkeptikus embereket láthatunk. A tudósok azonban minden nap új adatokkal állnak elő, amelyek felhívják a figyelmet a szokásaink következményeire. De vajon tényleg az ember okozza a globális felmelegedést? A tudomány szerint igen. Most a Nature folyóiratban ebben a hónapban megjelent három tanulmány azt mutatja, hogy a tudományos konszenzus valószínűleg meghaladta a 99%.

Az éghajlatváltozás tagadók egyik érve az az elképzelés, hogy a Föld már a múltban is tapasztalt hasonló drámai csúcsokat és hullámvölgyeket. Két példa erre a kis jégkorszak és a középkori éghajlati anomália. Tehát az eltolódások egy természetes ciklus miatt következnek be. Ezek az új tanulmányok azonban azt mutatják, hogy ezek közül az elmozdulások közül egyik sem történt meg az összes bolygón ugyanabban az időszakban. Emellett a jelenlegi klímaváltozási folyamat gyorsabb, mint bármelyik korábbi.

A kutatók 700, a hőmérséklet-változásra vonatkozó, valamennyi kontinensről származó proxy-felvételen - például fák, jég és üledék - alapuló rekonstrukciót használtak.

Mark Maslin, a University College London klimatológus professzora interjút adott a témában The Guardian. Azt mondta, hogy "ennek a tanulmánynak végre meg kell állítania az éghajlatváltozás tagadóit, akik azt állítják, hogy a közelmúltban megfigyelt összefüggő globális felmelegedés egy természetes éghajlati ciklus része. Ez a tanulmány megmutatja a múltbeli regionális és lokális éghajlati változások és az antropogén üvegházhatású gázok kibocsátásának valóban globális hatása közötti valóban éles különbséget."

Mit mondanak az éghajlatváltozásról szóló új dokumentumok

Nincs bizonyíték globálisan összefüggő meleg és hideg időszakokra az iparosodás előtti közös korszakban azt jelzi, hogy a múltban a hőmérséklet-változás a Föld több mint felén egyszerre nem következett be.

Tanulmányozták a kis jégkorszakot, az elmúlt évezred leghidegebb korszakát. Az eredmények azt mutatják, hogy a leghidegebb hőmérsékletek a világ különböző évszázadaiban fordultak elő. A 15. században a Csendes-óceán középső és keleti részén, a 17. században Északnyugat-Európában és Észak-Amerika délkeleti részén következett be. A többi régióban azonban csak a 19. század közepén volt a leghidegebb.

Ami azt jelenti, hogy a térbeli koherencia valóban létezik az iparosodás előtti közös korszakban.

Ez összhangban van a sztochasztikus éghajlati változékonyság térbeli koherenciájával. "A tér-időbeli koherencia hiánya azt jelzi, hogy az iparosodás előtti erőhatás nem volt elegendő ahhoz, hogy globálisan szélsőséges hőmérsékleteket hozzon létre több évtizedes és százéves időtávlatokban. Ezzel szemben azt találjuk, hogy az elmúlt két évezred legmelegebb időszaka a 2. században következett be a Föld több mint 98% részén. Ez erős bizonyíték arra, hogy az antropogén globális felmelegedés nemcsak az abszolút hőmérsékleteket tekintve példátlan, hanem az elmúlt 2000 év kontextusában a térbeli következetesség tekintetében is példa nélküli."

A kis jégkorszak utolsó szakaszát vulkánkitörések kényszerítették ki magyarázza a 18. század első felében tapasztalt erős globális ingadozásokat.

A kutatók elmagyarázzák, hogyan kezdett a világ a 18. században a vulkanikusan lehűlt korszakból az emberi kibocsátások által felmelegített éghajlatba kerülni. "A XIX. század első felében kevesebb mint három évtizeden belül több nagy trópusi vulkánkitörés történt. [...] Csak az 1850-es évek után kezdődött az átmenet az antropogén felmelegedés időszakába. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a kis jégkorszak végét a vulkánkitörések sorozatából való kilábalás jellemezte, ami megnehezíti egy egységes iparosodás előtti alapvonal meghatározását"."

Következetes több évtizedes változékonyság a globális hőmérsékleti rekonstrukciókban és szimulációkban a Közös Korszakban megmutatja, hogy a 20. század vége óta a hőmérséklet emelkedése a leggyorsabb volt az elmúlt két évezredben.

Ebben a tanulmányban a szerzők bemutatják 2000 éves globális középhőmérséklet-rekonstrukciók hét különböző statisztikai módszerrel, amelyek a hőmérséklet-érzékeny paleoklíma-felvételek globális gyűjteményéből származnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a legnagyobb felmelegedési tendenciák 20 éves vagy annál hosszabb időskálán a huszadik század második felében jelentkeznek, ami rávilágít az elmúlt évtizedek felmelegedésének szokatlan jellegére.

Mint a The Guardian című lapban megjelent cikk kifejti, a korábbi tanulmányok szerint a klímatudósok szinte egyöntetűen azt állítják, hogy az emberi tényezők - az autók kipufogógázai, a gyárak kéményei, az erdők kiirtása és más üvegházhatású gázok - felelősek a globális felmelegedés rendkívüli szintjéért.

Ezek az infografikák segítenek megérteni az üvegházhatást:

Erről bővebben a következő oldalon olvashat:

Most fel kell hívnunk a figyelmet az éghajlatváltozás következményeire. Beszélni az emberekkel, és megpróbálni csökkenteni a hatásainkat, ezek a módszerek, amelyekkel tehetünk valamit. Mit teszünk tudósként?

Új tudományos adatok állítják meg az éghajlatváltozás tagadóit

Mit mondanak az éghajlatváltozásról szóló új dokumentumok

Nincs bizonyíték globálisan összefüggő meleg és hideg időszakokra az iparosodás előtti közös korszakban azt jelzi, hogy a múltban a hőmérséklet-változás a Föld több mint felén egyszerre nem következett be.

A kis jégkorszak utolsó szakaszát vulkánkitörések kényszerítették ki magyarázza a 18. század első felében tapasztalt erős globális ingadozásokat.

Következetes több évtizedes változékonyság a globális hőmérsékleti rekonstrukciókban és szimulációkban a Közös Korszakban megmutatja, hogy a 20. század vége óta a hőmérséklet emelkedése a leggyorsabb volt az elmúlt két évezredben.

Iratkozzon fel hírlevelünkre